Kedves Marika és Karla!
Köszönöm, hogy a tudtomra adtátok Karla posztját az egyházközségi fb kommenteknél, ezért felkérésnek vettem, hogy válaszoljak is.
Ne haragudjatok, hogy csak most válaszolok: a családommal és a szolgálattal voltam elfoglalva.
Azért voltam nálatok családlátogatáson is, valamint személyesen vittem el Karla házasságkötéshez kapcsolódó egyházi papírjait is, mert fontosak vagytok számomra.
Szeretem, ha a világos és igaz információk terjednek a hívek között az egyházközségekben, mert az egyháztörténelem már sok álhír helyzetet megélt: ezt szeretném most elkerülni.
A „megfelelő kommunikáció, ugyebár”-ban éreztem némi iróniát, ami nem viszi előbbre a párbeszédet, de megpróbálom.
Kérdésem: mi volt a célja a kommentednek?
Az alábbi válaszom nem teljes, hagyjunk a személyes találkozásra is, de a hívek megnyugtatására remélem elegendő.
Kérem, hogy
– a botrány okozásának,
– a hívek megtévesztésének, valamint
– a rágalmazás gyanújának elkerülésére a Katekizmus tanítását vegyük figyelembe:
2477 A személyek becsületének tiszteletben tartása tilt minden olyan magatartást és beszédet, amely alkalmas arra, hogy igazságtalanul károsítsa őket. [236] Bűnt követ el:
- vakmerő ítélettel az, aki még ha hallgatólagosan is, elegendő alap nélkül igaznak fogad el valami erkölcsi fogyatékosságot a felebarátban;
- megszólással az, aki mások létező hibáit vagy bűneit indokolatlanul föltárja olyanok előtt, akik arról nem tudnak; [237]
- rágalmazással az, aki az igazsággal ellenkező állításokkal árt mások becsületének, és alkalmat ad a róluk alkotott téves ítéletekre.
2478 A vakmerő ítélet elkerülése érdekében mindenkinek, amennyire csak lehet, jóhiszeműen kell értelmeznie felebarátja gondolatait, szavait és cselekedeteit:
„Abból kell kiindulnunk, hogy minden jámbor kereszténynek egy másik homályos állítását vagy véleményét inkább kell jól értenie, mint elítélnie. Ha semmiképpen nem tudja jól érteni, kérdezze meg a beszélő szándékát, és ha az helytelenül gondolna vagy értene valamit, jóságosan feddje meg; ha ez nem elegendő, próbáljon meg minden alkalmas eszközt, mellyel kijózanítható és megmenthető a tévedéstől.” [238]
2479 A megszólás és a rágalmazás a felebarát becsületét és tiszteletét rombolja. A tisztelet az emberi méltóság társadalmi elismerése, és mindenkinek természetes joga van neve tiszteletéhez, becsületéhez és tiszteletben tartásához. Ily módon a megszólás és rágalmazás sérti az igazságosság és szeretet erényét.
2488 Az igazság közléséhez való jog nem föltételek nélküli. Mindenkinek a testvéri szeretet evangéliumi követelményéhez kell hozzáigazítania életét. Ez konkrét esetekben megköveteli annak mérlegelését, hogy a kérdezőnek föl kell-e tárni az igazságot, vagy sem.
2489 A szeretetnek és az igazság tiszteletben tartásának kell vezérelnie minden információ- vagy közléskérésre adott választ. Mások java és biztonsága, a magánélet tiszteletben tartása és a közjó elegendő okok arra, hogy elhallgassuk azt, amit másnak nem kell tudnia, illetve hogy okosan beszéljünk. A botrány elkerülése gyakran szigorú hallgatást követel. Senki sem köteles föltárni az igazságot annak, akinek nincs joga megismerni azt. [240]
2507 A becsület tiszteletben tartása és a személyek tisztelete tilt minden megszóló vagy rágalmazó magatartást és szót.
A VÁLASZOM RÖVIDEN
Levelem tartalma a valóságról szól, arról az 5 pontról amit el lehet olvasni a weboldalon.
A célom nem az érzelmekre való hatás volt, hanem az ismeret átadása. Ennek természetesen lehetnek érzelmi következményei: ebben élek nap, mint nap.
Azt, hogy a “hívek nem értik, hogy miért vannak a változások”, két oldalról közelítem meg:
- Nem jutnak el szájról szájra a lelkipásztori üzenetek a hívekhez;
- Akik nincsenek kapcsolatban a diakónussal, nem járnak az igeliturgiákra, alapvetően nem szeretik, nem tisztelik, hozzájuk torzult, valótlan információ jut el. Sajnos hallottam már korábbi itteni alaptalan konfliktusokat a hívek részéről papokkal és diakónusokkal is.
Az “elidegenedés” okait természetesen kutatni és gyógyítani kell, de ahogy tudom már előttem több területen is voltak sebek: okkultizmus, szentségi élet hiánya, intézményi ellentétek, bizalmatlansági ügyek, harag, stb. Ezeken is dolgozom, hogy megszűnjenek!
Az egyháztanácsok megalakulása, szerveződése folyamatos: erről itt tudsz olvasni és hamarosan bejelentések következnek.
“Panaszok” – Igen, valóban nincs minden rendben. Az Egyház Tanítóhivatala szerinti működést igyekszem bevezetni, hogy egységben legyünk a Püspökkel és a Pápával.
A bejegyzésed olvasva sajnos nem csodálkozom, hogy hozzád csak azok a hírek jutnak el, akik konfliktusokról vagy elidegenedésekről beszélnek: közeledni kellene, több krisztusi empátiával fűszerezett párbeszédre lenne szükség! Az Egyház elöljárói iránt az engedelmes és tanulékony stílust, tisztelet és szeretet tanúsítani.
A BESZÁMÍTHATÓSÁGRÓL
KEK 1735 A cselekedet beszámíthatósága és az érte való felelősség csökkenhet vagy megszűnhet a tudatlanság, a figyelmetlenség, az erőszak, a félelem, a megszokás, a mértéktelen érzelmek és más pszichikai vagy társadalmi tényezők következtében.
1860 A nem szándékos tudatlanság csökkentheti a súlyos bűn beszámíthatóságát, sőt fölmenthet alóla. De senkiről sem tételezzük föl, hogy nem ismeri az erkölcsi törvények minden ember lelkiismeretébe beleírt elveit. Az érzéki ösztönök, a szenvedélyek, a külső kényszer és a betegségek szintén csökkenthetik a bűn szabad és szándékos jellegét. A rosszakarattal, a rossz szándékos választásával elkövetett bűn a legsúlyosabb.
VÁLASZOM HOSSZABBAN
AZ EMPÁTIA igényével folytatom
Ferenc pápa így fogalmaz:
… a keresztények identitásának világos értelme a hiteles párbeszéddel együtt igényli a beleérző képességet, empátiát. Ne korlátozódjunk arra, hogy csak meghallgassuk mások szavait, hanem érzékeljük szavakkal ki nem mondott tapasztalataik, reményeik és törekvéseik, nehézségeik, a szívükhöz közel álló dolgok kommunikációját is. Ez a fajta empátia lelki szemünk és személyes tapasztalataink gyümölcse, amely arra ösztönöz, hogy testvérünknek lássunk másokat, hogy „meghallgassuk” szavaikon és tetteiken keresztül és azokon túl azt, amit szívük akar kommunikálni. Ebben az értelemben a párbeszéd a másik felé való nyitottság és a befogadás hiteles szemlélődő lelkületét igényli részünkről – tette hozzá Ferenc pápa.
Az empátiának ez a képessége teszi lehetővé a valódi emberi párbeszédet, amelyben a szavak, az eszmék és a kérdések az egymással megosztott testvéri és humánus tapasztalatból fakadnak. Ez az empátia vezet el a hiteles találkozáshoz, amelyben a szívek beszélnek egymással. Gazdagít bennünket a másik bölcsessége, és nyitottakká válunk, hogy együtt haladjunk végig az elmélyült ismeret, barátság és szolidaritás útján. Mint ahogy Szent II. János Pál helyesen megállapította, a párbeszédre való elkötelezettségünk a megtestesülés logikáján alapul: Jézusban maga Isten eggyé vált velünk, osztozott létünkben és beszélte nyelvünket (vö. Ecclesia in Asia, 29).
Az empátia tehát nem egy elvakult, minden áron való teljesítés és megfelelés egy valahonnan jövő érvrendszer és érzelmek alapján, hanem a párbeszédre épülő ismeret, barátság és szolidaritás megélése: az érintett felek mindegyike számára, Jézus életének velünk folytatott párbeszéde alapján.
A bejegyzésedből hiányoltam a testvéri látásmódot, a beleérző képességet, amelyet az egyházmegye papsága felé tanúsíthattál volna. Imádkozom, hogy ez az érzület megszülessen benned.
Kérlek, hogy érezd bele magad abba a helyzetbe és légy empatikus te is, hogy egy olyan folyamatot kell “válságmenedzselnünk” (püspökök, papok, diakónusok, szerzetesek, szolgálatkész hívek) nap, mint nap, amelyben a jelenlegi humán erőforrások és szükséges jelenlétek mellett tudvalevő, hogy nem lineáris csökkenéssel, de 15 éven belül kb. 30 plébánián lesz pap a jelenlegi 100 helyett (korábban 300 helyett) az Egyházmegyében. Tehát, nem mindegy, hogy a jelenlegi papság életkora mennyivel “növelhető” azzal, hogy vigyázunk rájuk és nem terheljük jobban őket, mint ahogy.
Azt írtad, hogy “erővel próbáljuk rábírni a többséget az akaratunk elfogadására, nem vezet hosszútávú sikerhez”.
Igen, erővel, hiszen az Úr szava is így terjed, a Szentlélek erejével. Csak a Szentírás szavai szerint lehet hirdetni az evangéliumot:
- Amikor beszéltek, az igen legyen igen, a nem pedig nem! Ami ezen túlmegy, az a gonosztól van. Mt 5,37
- Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. ApCsel 4,33
- Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel. Hiszen tudjátok, milyenek voltunk köztetek, a ti érdeketekben. 1Tessz 1,5
Jézus igen egyértelműen fogalmaz számunkra a Máté evangéliumában:
- “Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!
- Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére,
- és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” Mt 28
Erre szabad akaratból lehet válaszolni. Szabad akarattal lehet válaszolni a Szentléleknek, aki átformál bennünket és csodákat tesz az életünkben.
Aki nem akarja megtartani szeretetből
– a 10 parancsot,
– az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit,
– a főparancsot és
– nem akarja élni a 8 boldogságot, akkor ők még csak ismerkednek a kereszténységgel és keresgélnek.
Semmi gond, sok kereső van, de az Egyház hitét, a tanítóhivatali irányokat nem ők írják meg: ők az isteni hívásra mondanak szabad akaratból igent és ez nyilvánul meg az életszentségükben.
Az “akaratunk” – ahogy írod – pedig nem akarat, hanem helyzet, külső-belső tényezők összessége: a kettő között óriási a különbség!
Ide is leírom, hogy mi a helyzet: nincs elég pap és diakónus. Nincs. Hívő sincs elég.
Részletesebben itt a folytatás.
“MESSZEBB KERESNI PLÉBÁNIÁT, … VASÁRNAPI SZENTMISÉT” – írtad
Lehet.
Azonban ezzel még nem lesz semmi sem jobb és a békétlenség, a lelki gyilkosság bűne tovább folytatódik, mert:
- a diakónussal való kapcsolat sem javul,
- a testvérek közötti kapcsolat sem javul,
- az Istennel való kapcsolat sem javul, hiszen ahogyan Jézus mondja
Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: ‘Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre’. (Kiv 20,13) Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: ‘Oktalan’, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: ‘Bolond’, méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj és ajánld föl adományodat. Mt 5,21-24
A BOSZORKÁNYOKRÓL és a POGÁNYSÁGRÓL
Egyértelműen fogalmaz mindkét esetben a tanítóhivatal:
- a boszorkányságot kerülni kell, mert bűn,
- a pogányoknak pedig hirdessük az evangéliumot, hogy ők is térjenek meg.
Katolikus lexikon:
- boszorkány (lat. striga, malefica): kezdetben férfi vagy nő, aki bűbájosság vagy varázslat által, természeten kívüli módon, az ördög segítségével emberéletben, egészségben vagy vagyonban kárt okozott (→mágia). Később szinte kizárólag a keresztény hittől elszakadt, azt megtagadó s az ördöggel szövetkező nő.
- pogány (a lat. paganus szóból): szoros értelemben meg nem keresztelt személy, tág értelemben a nem monoteista vallások híve (tehát nem istentagadó).
781 „Jóllehet bármely időben élő és bármely nemzetből származó ember kedves Isten előtt, ha féli őt és teszi az igazságot, Istennek mégis úgy tetszett, hogy az embereket ne egyenként, minden társas kapcsolat kizárásával szentelje meg és üdvözítse, hanem néppé tegye őket, mely Őt igazságban megismeri és szentül szolgál Neki. Így tehát az izraelita népet kiválasztotta tulajdon népévé, szövetséget kötött vele és fokozatosan oktatta azáltal, hogy e nép történelmében önmagát és akaratának tervét kinyilvánította és a népet magának szentelte. Mindez azonban csak előkészítése és előképe volt annak az új és tökéletes szövetségnek, mely majd Krisztusban köttetik meg (…). Ezt az új Szövetséget Krisztus hozta létre, tudniillik az új Szövetséget az Ő vérében, a zsidókból és a pogányokból híva meg a népet, mely nem test szerint, hanem a Lélekben alkot egységet.” [208]
A SZOLGÁLATRÓL egyházi oldalról
Az általad leírtak sajnos nem elegendők ahhoz, hogy a papi rend, ezen belül a diakonátus szolgálatáról az olvasók teljes képet kapjanak, ezért kiegészítem a szubjektív megfogalmazásod.
Fontos, hogy ne tévesszük össze a krisztusi felszentelt szolgálatot és azt, hogy kiszolgálok valakit: a kettő nem ugyanaz.
Most tömören a Katolikus Egyház Katekizmusából:
1570 A diákonusok sajátos módon részesednek Krisztus küldetésében és kegyelmében. [56] A fölszentelés szentségi pecséttel (character) látja el őket, mely eltörölhetetlen, és Krisztushoz tesz hasonlóvá, aki „diákonus”, azaz mindenki szolgája lett. [57] A diákonusok föladata többek között, hogy a püspöknek és a papoknak szolgáljanak az isteni misztériumoknál, elsősorban az Eucharisztia ünneplése során, áldoztassanak, eskessenek és megáldják a házaspárt, hirdessék az evangéliumot és prédikáljanak, temessenek és végezzék a szeretet különféle szolgálatait. [58]
1571 A II. Vatikáni Zsinat után a latin Egyház „mint az egyházi hierarchia sajátos és állandó fokozatát” [59] helyreállította a diakonátust. A keleti egyházak mindig megőrizték. Ez az állandó diakonátus, amit nős emberek is fölvehetnek, jelentősen gazdagítja az Egyház küldetését. Tanácsos és hasznos, hogy olyan férfiak, akik az Egyházban — akár liturgikus és pasztorális életében, akár a szociális és karitatív tevékenységében — valóban diákonusi szolgálatot látnak el, „megerősödjenek az apostoloktól áthagyományozott kézfeltétel által, és szorosabban kötődjenek az oltárhoz, hogy ezáltal a diakonátus szentségi kegyelmével hatékonyabban tölthessék be tisztüket”. [60]
874 Maga Krisztus a szolgálat forrása az Egyházban. A szolgálatot Ő alapította, tekintélyt és küldetést, irányítást és célt adott neki:
„Az Úr Krisztus Isten népének lelkipásztori gondozására és szüntelen gyarapítására Egyházában különféle szolgálatokat alapított, melyek az egész test javát célozzák. A szent hatalommal fölruházott szolgák ugyanis testvéreiknek szolgálnak, hogy mindazok, akik Isten népéből valók, (…) eljussanak az üdvösségre.” [397]
875 „Hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak hírnök nélkül? S hogyan hirdessen az, akit nem küldtek?” (Róm 10,14–15). Senki, sem egyén, sem közösség nem hirdetheti önmagának az Evangéliumot: „A hit hallásból ered” (Róm 10,17).
Senki sem adhat önmagának fölhatalmazást és küldetést az Evangélium hirdetésére. Az Úr küldötte nem saját tekintélyével, hanem Krisztus tekintélyének erejével beszél; nem mint a közösség egy tagja szól a közösséghez, hanem Krisztus nevében.
Senki sem adhatja önmagának a kegyelmet; másnak kell fölkínálnia számára és mástól kell ajándékba kapnia. Ez föltételezi a kegyelem szolgáit, akiket tekintéllyel és alkalmassággal Krisztus ruházott föl. Tőle kapják a Püspökök és a papok a küldetést és a fölhatalmazást (a „szent hatalmat”), hogy Krisztusnak, a Főnek személyében cselekedjenek, a diákonusok az erőt, hogy Isten népét a liturgia, az igehirdetés és a szeretet `diakoniájában’ tudják szolgálni közösségben a Püspökkel és annak presbitériumával.
Ezt a szolgálatot, melyben Krisztus küldöttei Isten kegyelméből azt teszik és adják, amit önmaguktól képtelenek tenni és adni, nevezi az Egyház hagyománya „szentségnek”. Az Egyház szolgálatát saját szentséggel adják át.
876 Az egyházi hivatal szentségi természetével belsőleg összefügg szolgálati jellege. A hivatalviselők ugyanis, mivel teljesen Krisztustól függenek, aki a küldetést és a tekintélyt adja, valóban „Krisztus szolgái”, [398] Krisztus mintája szerint, aki értünk szabadon magára öltötte a „szolga alakját” (Fil 2,7). Mivel a szó és a kegyelem, melyeknek szolgái, nem az övék, hanem Krisztusé, akik mások javáért bízta rájuk, szabadon lesznek mindenki rabszolgáivá. [399]
877 Ugyanígy, az egyházi hivatal szentségi természetéhez tartozik kollegiális jellege. Az Úr Jézus már nyilvános működése kezdetén megalkotta a Tizenkettőt mint „az új Izrael csíráit és a szent hierarchia” kiindulópontját. [400] Az együtt kiválasztottak együtt kapták a küldetést is; és testvéri egységük az összes hívő testvéri közösségének szolgálatára lesz; mintegy tükröződése és tanúságtétele lesz az isteni Személyek közösségének. [401] Ezért minden egyes Püspök szolgálatát a Püspöki kollégiumon belül végzi, közösségben Róma püspökével, Szent Péter utódával és a kollégium fejével; a papok szolgálataikat az egyházmegye presbitériumán belül végzik püspökük vezetése alatt.
Ezen felül javaslom, hogy az első levelem végén lévő riportokat is olvassátok el!
Végül pedig az ENGEDELMESSÉGről, amely alapja a keresztény hivatásunknak és a párbeszéd stílusának
KEK 1269 A megkeresztelt ember, mivel az Egyház tagjává lett, már nem önmagáé, [69] hanem ahhoz tartozik, aki érte meghalt és föltámadott. [70]
Arra kap meghívást, hogy az Egyház közösségében
– rendelje alá önmagát másoknak, [71]
– nekik szolgáljon, [72] s
– az Egyház elöljárói iránt „engedelmes és tanulékony” legyen, [73]
– tisztelje és szeresse őket. [74]
Miként a keresztség felelősségek és kötelezettségek forrása, úgy a megkeresztelt embernek jogai is vannak az Egyházban: a szentségek vételéhez, az Isten igéjével való táplálkozáshoz és ahhoz, hogy az Egyház lelki segítséggel támogassa. [75]
1270 A megkeresztelteknek, „miután Isten fiaivá újjászülettek, a hitet, melyet Istentől az Egyház által kaptak, az emberek előtt meg kell vallaniuk”, [76] és részt kell venniük Isten népének apostoli és missziós tevékenységében. [77]
Erre a misszióra és engedelmes szolgálatra hívlak titeket is és minden megkereszteltet!
Imával, Zoltán testvér
Plébániaszervező diakónus
+36302011838
simon.zoltan@vaciegyhazmegye.hu
