EGYHÁZJOG
I. FEJEZET (Kánon 1246 – 1248)
AZ ÜNNEPEK
1246. kán. – 1. §. A vasárnapot mint a húsvéti misztérium ünnepét apostoli hagyomány alapján az egész egyházban őseredeti kötelező ünnepként kell megtartani. Meg kell ünnepelni továbbá Urunk Jézus Krisztus születésének napját, a vízkeresztet, Krisztus mennybemenetelét, szent testének és vérének ünnepét, Máriának mint Isten szent anyjának napját, szeplőtelen fogantatását és mennybevételét, Szent József, Szent Péter és Pál apostol, valamint mindenszentek napját.
2. §. A püspöki konferencia azonban az Apostoli Szentszék előzetes hozzájárulásával a kötelező ünnepek közül egyeseket eltörölhet vagy vasárnapra helyezhet át.
1247. kán. – Vasárnap és más kötelező ünnepeken a hívők kötelesek szentmisén részt venni; tartózkodjanak továbbá azoktól a munkáktól és ügyletektől, amelyek az Istennek járó liturgikus tisztelet megadását, az Úr napjának sajátos vidámságát vagy a lélek és a test kellő pihenését akadályozzák.
1248. kán. – 1. §. A szentmisén való részvétel kötelezettségének eleget tesz, aki bárhol, katolikus rítus szerint végzett misén jelen van, akár magán az ünnep napján, akár az előző nap estéjén.
2. §. Ha szent szolgálatot teljesítő személy hiányában vagy más súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy
– a hívők részt vegyenek a plébániatemplomban
– vagy más szent helyen a megyéspüspök előírásai szerint tartott igeliturgián, ha van ilyen,
– vagy töltsenek kellő időt imádsággal egyénileg, a családban vagy alkalmasint több családból álló csoportban.
A KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA
3. Cikkely
A HARMADIK PARANCSOLAT
„Gondolj a szombatra, és szenteld meg. Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban az Úmak, a te Istenednek szombatja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned.” (Kiv 20,8–10) [82]
„A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,27–28)
I. A szombati nap
2168 A Tízparancsolat harmadik parancsa a szombat szentségére emlékeztet: „A hetedik napon szombat van, szent nyugalom az Úrnak” (Kiv 31,15).
2169 Ebből az alkalomból a Szentírás a teremtésre emlékeztet: „Az Úr ugyanis hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van; a hetedik napon azonban megpihent. Az Úr a hetedik napot megáldotta és megszentelte.” (Kiv 20,11)
2170 A Szentírás az Úr napjában Izrael egyiptomi szolgaságból való szabadulásának emlékezetét is megmutatja: „Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett. Azért parancsolta meg az Úr, a te Istened a szombat megülését.” (MTörv 5,15)
2171 Isten Izraelre bízta a szombatot, hogy tartsa meg a megszeghetetlen Szövetség jeleként. [83] A szombat az Úrért van, szentként fönntartva Isten, az Ő teremtő műve és Izraelt megszabadító tetteinek dicséretére.
2172 Isten cselekvésmódja példa az emberi cselekvés számára. Ha Isten „föllélegzett” (Kiv 31,17) a hetedik napon, az embernek is „abba kell hagynia” a munkát, és engednie kell, hogy a többiek, főként a szegények „felüdüljenek”. [84] A szombat szünetelteti a mindennapi munkát, és bizonyos lazítást enged. A munka rabszolgasága és a pénz kultusza elleni tiltakozás napja. [85]
2173 Az evangélium több esetet elbeszél, amikor Jézust a szombat megszegésével vádolják. Jézus azonban soha nem sértette meg e nap szentségét. [86] Ennek hatalommal adja hiteles magyarázatát: „A szombat van az emberért, és nem az ember a szombatért” (Mk 2,27). Krisztus a részvéttel együtt megmutatta, hogy neki van hatalma szombaton jót tenni és nem rosszat, életet menteni és nem elveszejteni. [87] A szombat az Úr irgalmasságának és Isten tiszteletének a napja. [88] „Az Emberfia ura a szombatnak is” (Mk 2,28).
„Ezt a napot az Úr Isten adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta!” (Zsolt 118,24)
A FÖLTÁMADÁS NAPJA: ÚJ TEREMTÉS
Jézus „a szombatok első napján” (Mk 16,2) [89] támadt föl a halottak közül. Mint „első nap”, Krisztus föltámadásának napja emlékeztet az első teremtésre. Mint „nyolcadik nap”, mely a szombatot követi, [90] a Krisztus föltámadásával elindított új teremtést jelzi. A keresztények számára a legelső nap lett, az első ünnep, az Úr napja (hé kyriaké hémera, dies dominica), a latin nyelvekben dominica, vasárnap:
„A Nap napján tartjuk mindannyian összejöveteleinket, mert ez az első nap [a zsidó szombat után], melyben Isten a sötétség és az anyag megváltoztatásával alkotta a világot; és Jézus Krisztus, a mi Megváltónk ezen a napon támadt föl a halottak közül.” [91]
A VASÁRNAP A SZOMBAT BETELJESEDÉSE
2175 A vasárnap kifejezetten különbözik a szombattól, melyet kronológiailag minden áldott héten követ, s melynek szertartásos előírásait helyettesíti a keresztények számára. A vasárnap Krisztus húsvétjában beteljesíti a zsidó szombat lelki igazságát és hirdeti az ember örök nyugalmát Istenben. A Törvény kultusza ugyanis előkészítette Krisztus misztériumát, és ami abban történt, körvonalakban Krisztus előképe volt: [92]
„Akik a dolgok régi rendjében éltek, új reményhez jutottak, többé már nem a szombatot ünnepelvén, hanem az Úr napja szerint élve, amelyen a mi életünk is támadt Őáltala és az Ő halála által.” [93]
2176 A vasárnap megünneplése megtartja a természetszerűleg az emberi szívekbe írt erkölcsi előírást, mely „parancsolja Isten látható kultuszát a mindenkinek szóló közös jótétemény [ti. a teremtés] jegyében”. [94] A vasárnapi istentisztelet beteljesíti az ó Szövetség erkölcsi parancsát, átvéve annak ritmusát és szellemét azáltal, hogy minden egyes héten megünnepli a Teremtőt és népének Megváltóját.
A VASÁRNAPI EUCHARISZTIA
2177 Az Úr napjának és Eucharisztiájának vasárnapi megünneplése az Egyház életének szívében van. „A vasárnapot, amelyen a húsvéti misztériumot ünnepeljük, az apostoli hagyományt követve az egész Egyházban úgy kell megtartani, mint a legfőbb kötelező ünnepet.” [95]
„Ugyanígy meg kell ünnepelni Urunk Jézus Krisztus születését, a Vízkeresztet, a Mennybemenetelt, Krisztus legszentebb Testének és Vérének napját (Úrnapját); Mária istenanyaságát, Szeplőtelen Fogantatását és Mennybevételét, Szent József, Szent Péter és Pál apostolok és Mindenszentek napjait.” [96]
2178 A keresztény közösség összejövetelének e gyakorlata visszanyúlik az apostoli kor kezdetére. [97] A Zsidókhoz írt levél figyelmeztet, hogy „összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem inkább buzdítsuk egymást” (10,25).
A hagyomány megőrizte egy mindig aktuális buzdítás emlékezetét: „Reggel tehát jelenj meg Isten templomában, járulj az Úrhoz, valld meg neki bűneidet, imádságokkal tarts bűnbánatot. (…) Maradj ott az isteni és szent liturgián, végezd el imádságaidat, és soha ne menj el az elbocsátó szó előtt (…). Ez a nap ugyanis, mint gyakran mondtuk, az imádságra és a nyugalomra adatott neked. Ez tehát az a nap, melyet az Úr alkotott. Örvendjünk és vigadjunk rajta.” [98]
2179 „A plébánia a krisztushívőknek a részegyházon belül állandó jelleggel megalapított közössége, melynek lelkipásztori gondozását a megyéspüspökök felügyelete alatt plébánosra bízzák, aki annak saját pásztora.” [99] Ez az a hely, ahol minden hívő összegyűlhet az Eucharisztia vasárnapi megünneplésére. A plébánia vezeti be a keresztényeket a liturgikus élet rendes menetébe és gyűjti össze őket az ünneplésre; tanítja Krisztus üdvözítő tanítását; testvéri jócselekedetekben gyakorolja az Úr szeretetét: [100]
„Imádkozni otthon is tudsz; de úgy imádkozni, mint a templomban, nem tudsz, ahol oly nagy az atyák sokasága, ahol a kiáltás egy szívből-lélekből száll Istenhez. (…) Itt valami több van jelen, nevezetesen az összhang és az egyetértés, a szeretet köteléke, a papok könyörgései.” [101]
A VASÁRNAP KÖTELEZETTSÉGE
2180 Az Egyház parancsa meghatározza és pontosabbá teszi az Úr törvényét: „Vasárnap és más kötelező ünnepeken a hívők kötelesek szentmisén részt venni.” [102] „A szentmisén való részvétel kötelezettségének eleget tesz, aki bárhol, katolikus szertartás szerint végzett misén jelen van, magán az ünnepnapon vagy az előző nap estéjén.” [103]
2181 A vasárnapi Eucharisztia megalapozza és erősíti az egész keresztény életet. Ezért a híveknek részt kell venniük az Eucharisztián a kötelező ünnepeken, hacsak komoly okuk nincs rá, hogy elmaradjanak (például betegség vagy a csecsemők ellátása, vagy lelkipásztoruk föl nem menti őket). [104] Akik szándékosan nem tesznek eleget e kötelezettségüknek, súlyos bűnt követnek el.
2182 Az Eucharisztia vasárnapi, közös ünneplésén való részvétel tanúskodik a Krisztushoz és az ő Egyházához tartozásról és a hozzájuk való hűségről. A hívek ezzel tanúsítják közösségüket a hitben és a szeretetben. Ugyanakkor tanúskodnak Isten szentségéről és az üdvösségbe vetett reményükről. A Szentlélek segítségével kölcsönösen erősítik egymást.
2183 „Ha szent szolgálatot teljesítő személy (pap) hiányában, vagy más súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy a hívők részt vegyenek a plébániatemplomban vagy más szent helyen a megyéspüspök előírásai szerint tartott igeliturgián, ha van ilyen, vagy töltsenek kellő időt imádsággal egyénileg a családban, vagy alkalmasint több családból álló csoportban.” [105]
A KEGYELEM ÉS A MUNKASZÜNET NAPJA
2184 Amint „Isten megpihent a hetedik napon mindazon munkája után, amit végzett” (Ter 2,2), az emberi életet is a munka és a pihenés ritmusa jellemzi. Az Úr napjának intézménye hozzájárul ahhoz, hogy mindenkinek legyen elegendő pihenő- és szabadideje a családi, kulturális, társadalmi és vallásos élet ápolására. [106]
2185 Vasárnap és a kötelező ünnepeken a hívek tartózkodjanak az olyan munkáktól és tevékenységektől, melyek az Istennek kijáró tiszteletet, az Úr napjának sajátos örömét, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását, valamint a test és a lélek szükséges pihenését akadályoznák. [107] Családi kötelezettség vagy fontos közösségi munka törvényesen fölment a vasárnapi munkaszünet alól. A hívek azonban ügyeljenek arra, hogy e törvényes fölmentések ne vezessenek a vallás, a családi élet és az egészség szempontjából káros szokásokhoz.
Az igazság szeretete keresi a szent nyugalmat; a szeretet késztetése vállalja a jogos tevékenységet. [108]
2186 A szabad idővel rendelkező keresztényeknek meg kell emlékezniük testvéreikről, akiknek ugyanazok a szükségleteik és jogaik, mint nekik, de szegénységük és nyomorúságuk miatt nem tudnak pihenni. A keresztény jámborság a vasárnapot hagyományosan a jócselekedeteknek, a betegeknek, a gyöngélkedőknek, az öregeknek tett alázatos szolgálatoknak szenteli. A keresztények azzal is megszentelik a vasárnapot, ha családjukra és hozzátartozóikra fordítják figyelmüket, amire a hét többi napján nincs idő. A vasárnap a gondolkodás, a csend, a kultúra és a meditáció kedvező ideje, melyek segítik a bensőséges és keresztény élet növekedését.
2187 A vasárnap és az ünnepek megszentelése közös erőfeszítést igényel. Minden kereszténynek el kell kerülnie, hogy szükségtelenül olyan dolgokkal terhelje a másikat, ami megakadályozza abban, hogy megtartsa az Úr napját. Ha a helyi szokások (sport, vendéglő stb.) és a társadalmi szükségletek (közszolgálatok stb.) megkövetelik a vasárnapi munkát, mindenkinek saját felelőssége, hogy elegendő szabadidőt biztosítson magának. A hívők türelmesen és szeretettel ügyeljenek arra, hogy elkerüljék az esetleges túlzásokat és erőszakot, melyekre a tömegrendezvények alkalmat adhatnak. A gazdasági szükségletek ellenére a közhatalomnak is törekednie kell arra, hogy polgárainak elegendő időt biztosítson a pihenésre és az istentiszteletre. A munkaadóknak hasonló kötelességük van alkalmazottaikkal szemben.
2188 A vallásszabadság és az általános közjó tiszteletben tartásával a keresztényeknek törekedniük kell arra, hogy a vasárnapokat és az egyházi ünnepeket törvényesen szabadnapoknak ismertessék el. Feladatuk, hogy mindenkinek példát adjanak az imádságra, hagyományaik tiszteletére, örömére és megvédésére, ami értékes hozzájárulás az emberi társadalom szellemi életéhez. Ha az ország törvényhozása vagy más okok kötelezővé teszik a vasárnapi munkát, ezt a napot akkor is úgy kell számontartani, mint megszabadulásunk napját, mely az ünnepi közösségben, „az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmában” részesít (Zsid 12,22–23).
Részlet Szent II. János Pál pápa apostoli leveléből a vasárnap megszenteléséről
1. AZ ÚR NAPJA – ahogy a vasárnapot az apostoli időktől kezdve nevezték[1] – az Egyház története folyamán mindig kiváltságos figyelmet élvezett, mert szoros összefüggésben áll a keresztény misztérium lényegi magvával.
A vasárnap ugyanis az idő heti ritmusában Krisztus föltámadása napjára emlékeztet.
A hét húsvétja, amikor megünnepeljük Krisztus győzelmét a bűn és halál fölött, az első teremtés beteljesedését Őbenne és „az új teremtés” (vö. 2Kor 5,17) kezdetét.
A világ első napjának imádással és hálával telt felidézése, ugyanakkor tevékenyen reménykedő elővételezése az „utolsó napnak”, amelyen Krisztus újra eljön dicsőségben (vö. ApCsel 1,11; 1Tesz 4,13–17) és újjá fog alkotni mindent (vö. Jel 21,5).
A vasárnap megszentelésének kötelezettségét ugyanis – elsősorban az Eucharisztiában való részvétellel és keresztény örömmel és testvériséggel teljes pihenéssel – jobban megérthetjük, ha meggondoljuk e nap sok dimenzióját, melyekre levelünkben fölhívjuk a figyelmet.
A vasárnap a keresztény élet középpontjában álló nap. Pápaságom kezdete óta fáradhatatlanul ismétlem: „Ne féljetek! Nyissátok ki, sőt, tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!”[9]
Most ugyanebben a szellemben határozottan hívlak mindnyájatokat, hogy fedezzétek föl újra a vasárnapot: „Ne féljetek időtöket Krisztusnak szentelni!”
Igen, tárjuk ki Krisztus előtt az időnket, hogy megvilágíthassa és értelmessé tehesse. Egyedül Ő ismeri az idő titkát és az örökkévalóság titkát, és az „ő napját” úgy adja nekünk, mint szeretetének mindig új ajándékát.
E nap újrafelfedezésének kegyelmét kérnünk kell, nemcsak azért, hogy teljesen meg tudjunk felelni a hit követelményeinek, hanem azért is, hogy konkrét választ tudjunk adni a minden emberi szívben élő mély és igaz vágyakra.
A Krisztusnak adott idő soha nem elveszett, hanem inkább életünk és kapcsolataink mély humanizálására nyert idő.
A vasárnapi szentmise közössége az egység kiváltságos helye: az egység szentségét ünnepli ugyanis, ami mélyen meghatározza az Egyházat, az Atya a Fiú és Szentlélek egységében és egységéből összegyűlt népet.[50]
Amikor a szülők gyermekeikkel együtt veszik körül az Ige és a Élet Kenyerének asztalát, a keresztény családok saját identitásuk és család-egyházi szolgálatuk egyik legszebb megnyilatkozását élik át.[51]
Elsősorban a szülők feladata, hogy ráneveljék gyermekeiket a vasárnapi szentmisén való részvételre. A katekéták (hitoktatók) segítik őket ebben azáltal, hogy növendékeiket a katekézissel bevezetik a szentmisébe és megmagyarázzák a vasárnapi szzentmise kötelező voltának mély indítékait.
A plébániának mint „eucharisztikus közösségnek” [53] vasárnapi szentmiséjén helyes ha jelen vannak a területen működő különféle csoportok, mozgalmak, társulatok, kisközösségek. Így kapnak alkalmat arra, hogy az egyházi felsőbbség iránti engedelmességben megtapasztalják azt, ami törvényes sajátosságaikon túl mindannyiukban közös.[54]