Kedves Testvérek!
Több hívővel történt rövidebb, hosszabb beszélgetés inspirált arra, hogy ezeket a sorokat megírjam nektek. Kérem, hogy olvassátok fel azoknak a testvéreknek, akiknek nincs internete.
Lassan két éve szolgálok köztetek, értetek és azt látom, hogy még nem jutott el hozzátok minden olyan információ, evangéliumi üzenet, ami az együtt gondolkodást és cselekvést elősegítené a lelkek üdvösségéért.
Első levelemben erről az öt területről szeretnék írni:
– a népszámlálási adatok;
– a papképzés kilátásai, számai;
– esperes kerületi helyzetünk, határaink;
– egy 50 évvel ezelőtti prófécia;
– mit tegyünk?
NÉPSZÁMLÁLÁSI ADATOK
A változások itt kezdődnek: mi, keresztények az elmúlt 30-40 évben elfogyunk, elfogytunk. Sok helyen a hívők is, a hívők közösségei és egyre több helyen a papság is!
A 2023-as év végi hálaadó liturgiákon már említettem, miszerint a 2022-es népszámlálás adatok alapján az elmúlt 10 évben 1 millióval kevesebb (2,9 m) a katolikusok száma Magyarországon és ezt egyházközségeinkben is tapasztaljuk.
A jelenlét egyháza helyett sokszor csak szolgáltatásra várnak: „így szoktuk”, „ez nekem jár”, stb. … és közben minden körülmény megváltozott: a templomok kiürültek, a szentségek csak formaságok lettek, vonzó közösségeink nincsenek.
A PAPKÉPZÉS KILÁTÁSAI, SZÁMAI
135 – jelenleg (2024.) ennyi magyarországi szeminarista lakik a hazai katolikus papnevelő intézetekben. 2000-ben még 420-an készültek papi hivatásra a hazai szemináriumokban – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia még 2019-re vonatkozóan is 216 papnövendékről adott hírt, mostanra van olyan szeminárium, amely be is zárt.
Ráadásul ez a 135-ös létszám is úgy jön ki, hogy belevettük a görögkatolikus papnövendékeket is, ahol 34 fő közül 10 fiatal még csak előkészítő, jelölti évét tölti a szemináriumban. De ott vannak, és ez pozitív hír. Vácon is van egy előkészítő éves jelölt, rajta kívül hat évfolyamon összesen 13 fiatalember tanul és formálódik, ami azt jelenti, hogy átlagosan két személy képez egy teljes évfolyamot.
ESPERES KERÜLETI HELYZETÜNK, HATÁRAINK
Cserhátsurány és környéke a szécsényi esperesi kerülethez tartozva (2024.) 40 misézőhelyre a papi rend 8 áldozópappal, 2 nyugdíjas (77 év fölött) atyával és 2 állandó diakónussal képviselteti magát. A papi nyugdíjazások következtében az aktív papok száma 3 éven belül 6-ra csökken. (A tartós betegséggel, halálesettel nem számolva.)
Számos akolitus is szolgálatot teljesít a vasárnapi liturgiák végzésében és a közösségek szervezésében.
A többi esperesi kerületben is hasonló a helyzet.
A fentieket olvasva érezhetjük, hogy nem lehet ugyanazokat a szokásokat, modelleket követni, mint 30-40 évvel ezelőtt:
– miserend,
– „azonnali” keresztelés,
– szombati temetés,
– temetési szentmisék,
– más pasztorális módszerek, jelenlétek.Ha 5 krumplim van otthon a kamrámban, akkor bármennyire szeretném, abból nem lesz csülökpörkölt.
1 kg lábszárból nem lesz tele az 50 literes bogrács.
PRÓFÉCIA
… amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? Lk 18,8
Az 1970-es években, amikor Joseph Ratzingert, későbbi XVI. Benedek pápát kérdezték arról, hogy milyen lesz az Egyház 2000-ben, akkor a következő választ adta:
Az Egyház jövőjét most is a szentek fogják újjáalakítani.
A mai krízisből egy olyan holnapi egyház fog kibontakozni, amely sokat veszített. …
Kicsi lesz, kénytelen lesz sok mindent előlről kell kezdeni. … épületeink nagy részét már nem tudja megtölteni. … önkéntes közösségként jelenik meg, amelyhez csak egyéni döntéssel lehet csatlakozni.
A hit és az ima fog ismét a középpontba kerülni és a szentségeket megint istentiszteletként éli meg, … Szegény lesz, a kicsinyek Egyháza.
A folyamatot majd az is nehezíteni fogja, hogy a szektás szűklátókörűséget és a kérkedő makacsságot egyaránt ki kell majd küszöbölni. … A sokféle leválás mepgróbáltatása után a bensőségesebb és leegyszerűsödött Egyházból nagy erő fog kiáradni. Ugyanis abban az apróra megtervezett világban az emberek kimondhatatlanul magányosak lesznek.
Majd ha Isten már egészen eltűnt, megtapasztalják a teljes és borzasztó szegénységüket. Akkor majd a hívők kis közösségét mint valami egészen egyszerűt fogják fölfedezni, mint reményt, ami őket is érinti, mint választ, ami után titkon mindig sóvárogtak. J. Ratzinger: A mustármag reménye 1979.
MIT TEGYÉL AZ EGYHÁZKÖZSÉGEDBEN?
Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Lk 10,2
A változások megértéséhez szükség van arra, hogy
– a hívek tudatában legyenek a valóságnak és
– e szerint fogadják el a változásokat és
– segítsék lelkipásztoraik szolgálatát Isten Országának építésében.
AZ EGYHÁZMEGYÉBEN már Beer Miklós püspök atya kezdeményezésére a 2000-es években elindult a lektor és akolitus képzés: a világiak bevonása az egyházi szolgálatokba, a közösségek megszervezésére.
Ezt követte a papi rend állandó diakonátusának a megerősítése: mára (2024.) 53 felszentelt állandó diakónus szolgál az egyházmegyében.
Marton Zsolt püspök atya (2019.) látva, tapasztalva az egyházmegye papságának életkorát és helyzetét, ennek megfelelően cselekedett: missziós plébániaközpontok megtervezését és papi kiscsoportok létrejöttét kezdeményezte, valamint elindította az animátor és az intéző képzést, akik a papság hiányában a helyi lelki és fizikai feltételeket hivatottak biztosítani.
MIT TEGYENEK A HÍVŐK?
Jelentkezz szolgálatra a lakóhelyed szerinti plébánosnál, plébániaszervező diakónusnál, hogy szeretnél segíteni a helyi katolikus egyház újjáépítésében!
Imádkozz a családodban és vegyél részt a vasárnapi liturgiákon szívvel, lélekkel, gyónj és áldozz (ha nincs akadálya)!
Mielőtt telefonálnál, nézd (hallgasd) meg az alábbi 30 perces riportot és olvasd el az alábbi cikkeket!
Hálásan köszönöm!
Folytatjuk…
A Szűzanya óvja Magyarországot!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Szeretettel, Simon Zoltán SC
Plébániaszervező diakónus
+36302011838
A JÓZAN SZERETET JEGYÉBEN – BESZÉLGETÉS MARTON ZSOLT KINEVEZETT VÁCI PÜSPÖKKEL (2019.) – A RIPORT ITT OLVASHATÓ EL!
„EGYHÁZUNK ÓRIÁSI KIHÍVÁSOKKAL NÉZ MOST SZEMBE” – INTERJÚ PASZTERNÁK TAMÁS PASZTORÁLIS HELYNÖKKEL (2023.) – A RIPORT ITT OLVASHATÓ EL!
„AZ EGYHÁZBAN SOKSZOR MEREVEN RAGASZKODUNK A BEVÁLT DOLGOKHOZ” – INTERJÚ A SZINODALITÁSRÓL TORNAY GÁBOR HITOKTATÁSI IGAZGATÓVAL (1. RÉSZ) (2022.) – A RIPORT ITT OLVASHATÓ EL!
„HA VÁLTOZTATNI AKARUNK, TALÁLKOZNI FOGUNK FÉLELEMMEL, ELLENÁLLÁSSAL, MEG NEM ÉRTETTSÉGGEL” – INTERJÚ A SZINODALITÁSRÓL TORNAY GÁBOR HITOKTATÁSI IGAZGATÓVAL (2. RÉSZ) (2022.) A RIPORT ITT OLVASHATÓ EL!
VÁCI EGYHÁZMEGYEI SZINÓDUSI ÖSSZEFOGLALÓ – ITT OLVASHATÓ EL!
Kedves Testvér!
Ha idáig legörgettél és elolvastad a fentieket, akkor jutalmul nézd meg ezt a filmet!
Jó szórakozást! 🙂