November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg.
Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.
Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be az ünnep, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel.
III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére.
„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.
Imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk, hogy életünkben itt és most van lehetőségünk arra, hogy kövessük Jézust, hogy azon az úton járjunk, amelyet ő mutatott meg nekünk.
November 2-án tartjuk halottak napját. Ezen a napon a Katolikus Egyház ünnepélyesen minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről emlékezik meg.
Az Egyház a testi feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga hagyományai szerint tesz eleget. Az Egyház kezdettől fogva imádkozik a megholtakért. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután mindenszentek ünnepén az Egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is emlékezzünk meg. 998-ban vált szokássá az ünnep, majd a 11. században a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt. Az Egyház az ünnepen bizalommal kéri a Mindenhatót: „add kegyelmedet elhunyt gyermekeidnek, hogy a földi élet halandóságát legyőzve örökre szemlélhessenek téged, aki alkottad és megváltottad őket”.
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe.” (Jn 5,24) Imáinkat járja át az Élő Istenbe vetett hit, a bizonyosság az Ő szeretetében, ami nem múlik el soha és végigkísér minket életünkön és halálunkon keresztül egészen a feltámadásig!
Forrás:
– https://www.magyarkurir.hu/hirek/mindenszentek-unnepe-142880
– https://www.magyarkurir.hu/hirek/halottak-napja-117689-20241101184103
Archívumból:
A katolikus egyházban Mindenszentek ünnepén, november 1-jén a megdicsőült, azaz mennybe jutott és szentté vált lelkeket ünnepeljük, másnap, halottak napján pedig minden elhunytról, de különösen is a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezünk meg.
A katolikus egyházban mindenszentek ünnepén, november 1-jén mindazokat a megdicsőült, azaz mennybe jutott és szentté vált lelkeket ünneplik, akikről megszámlálhatatlan seregük miatt a katolikus naptár név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepének gondolata az ókorba, a keresztényüldözések idejére vezethető vissza, amikor általános volt a vértanúságot szenvedett emberek halálnapjának, azaz mennyei születésnapjának ünneplése. A keresztényüldözés alábbhagyásával egyre inkább a kollektív megemlékezés és ünneplés terjedt el.
Halottak napján, november 2-án a katolikus egyház minden elhunytról, de különösen is a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezik meg. Odilo clunyi apát 998-ban vezette be a rábízott kolostorokban az elhunytak emlékünnepét. Kezdeményezésének hátterében az a gondolat állt, hogy ha az egyház mindenszentek ünnepén megemlékezik a mennyország szentjeiről, a következő napon emlékezzenek meg az összes meghaltról is, aki a katolikus hit szerint még a tisztítótűzben szenved. A clunyi bencések gyakorlata hamarosan széles körben elterjedt. Róma, a pápai székhely a 14. században fogadta be a halottak napi megemlékezést.
A halottakért felajánlott imádságokkal a megholtakat biztosítjuk szeretetünk felől akkor, amikor kénytelenek elhagyni azt a világot, amelyet ismernek, és meg kell tisztuljanak azért, hogy megszülethessenek valami újra. A tisztulás voltaképpen az az állapot, amikor valaki Isten színe előtt fájdalmasan ráeszmél arra, hogy véglegesen el kell szakadnia a földi élettől. Szent Ágoston egyik temetési beszédében így beszél erről:
„Hogy is tudnál nem szomorkodni, amikor a lélekből élő test meghal, mert elhagyja a lélek? Aki járt-kelt, most fekszik, aki beszélt, most néma. Lezárt szemei nem kapnak fényt, fülei nem nyílnak meg semmiféle hangnak. A tagok abbahagyták hivataluk teljesítését: nincs, ki mozgassa járásra a lépést, munkára a kezet, felfogásra az érzéket. Ugye ez az a ház, amelyet az a nem tudom, melyik lakó feldíszített? Eltávozott az, ami láthatatlan volt, visszamarad az, amit most fájdalommal szemlélünk. Ez a szomorúság oka.” (173. beszéd. Pénzes Balduin és Barát Oros fordítása)
Forrás: Váci Egyházmegye
