A legfenségesebb szentség a legszentebb Eucharisztia, melyben maga az Úr Krisztus van jelen, ő az áldozat, és őt vesszük magunkhoz; általa folyamatosan él és gyarapszik az egyház.
A többi szentségek és az egyház apostoli tevékenységének összes művei pedig összetartoznak a legszentebb Eucharisztiával, és rá irányulnak.
Ahhoz, hogy a legszentebb eucharisztiát gyermekeknek ki lehessen szolgáltatni, szükséges, hogy kellő ismerettel rendelkezzenek, és gondos felkészítésben részesüljenek, s így képességük szerint felfogják Krisztus misztériumát, és az Úr testét hittel és áhítattal tudják magukhoz venni.
Elsősorban a szülőknek, valamint azoknak, akik őket helyettesítik, továbbá a plébánosnak, plébániaszervező diakónusnak feladata gondoskodni arról, hogyaz eszük használatára eljutott gyermekek kellő előkészítést kapjanak és – szentségi gyónás után – mielőbb táplálkozzanak ezzel az isteni eledellel. (Egyházi Törvénykönyv)
Mindezek fényében folytatjuk a 2024. októberi elsőáldozásra való készülést: a szülőkkel való találkozásokat és a gyermekek való foglalkozásokat.
Az utolsó alkalom, hogy 1 éven belül 2 elsőáldozás van. Ennek oka az volt, hogy a szülők egy része később fogadta el az alapvető egyházi előírásokat: pl. a vasárnapi templomba járást, szentségi élet példáját.
A 2026-ban elsőáldozó gyermekek szüleivel már kétszer találkoztunk az elmúlt fél évben és látom, hogy kik vannak jelen a templomokban, a közösségben: akik vállalják az együttműködést a gyermekeik vallásos nevelésében.
Az első szentáldozás egyházi tanításáról itt olvashat!
Szeretettel,
Simon Zoltán SC
Plébániaszervező diakónus
Vagyóczky József
Nyugalmazott plébános