Keresztelési felkészítő katekézisek

Keresztelési felkészítő katekézisek

Kedves Szülők!

Szeretettel köszöntelek benneteket!

Szeretnénk segíteni a keresztelési készületben, beszélni arról, hogy mi a menete és mi történik a gyermekekkel a keresztelés szertartásában, ezért néhány alkalommal kérünk benneteket vegyetek részt az erre szervezett keresztelői felkészítőn.

Azoknak a szülőknek, akinek nincs szentségi, templomi házassága, szeretném felkínálni a lehetőséget, hogy egyházilag is rendezzék házasságukat.

A keresztszülők saját lakóhely szerinti plébánosuktól kérjenek igazolást, hogy vállalhatják ezt a tisztséget.
Keresztszülő az lehet,
– aki 16 éves elmúlt,
– amennyiben házas, van egyházi házassága, és
– megbérmált kell hogy legyen.
Az ő feladata, hogy imádságban hordozza keresztgyermekét és életével példát adjon neki a keresztény életre.

A kereszteléskor védőszentet választunk a gyermekek számára.
A védőszent feladata, hogy aki szent életet élt, és már ott van a jó Isten mellett, járjon közbe védencéért és segítse őt.
Lehet kérni az ő közbenjárását is imáinkban.
Egy szimpatikus szentet érdemes tehát választani, s amikor gyermeketek nagyobb lesz, meséljétek el neki, hogy ki a védőszentje és miért választottátok őt neki.
A védőszentekről a … oldalon találunk információt.

Az édesanyákat a keresztelő előtt egy alkalommal várjuk a plébánia kismama klubjába, mely az előkészület része.

Hogy ne futószalag keresztelő legyen, ajánlom, hogy írjatok saját szavaitokkal imát gyermeketekért, családotokért, melyet akár ti, akár a rokonságból valaki felolvashat a keresztelőn. Bátorítalak benneteket, hogy ezt az imát, a keresztelőig, akár utána is, mindennap együtt mondjátok el.

Szeretnélek benneteket emlékeztetni az éves egyházi hozzájárulásra, s ennek rendezési lehetőségét is felajánlani.

A keresztelő után, egy egyeztetett időpontban személyesen vinném el hozzátok a keresztelői emléklapot.

A későbbiekben is időnként tájékoztatlak benneteket a plébániai közösséget és titeket is érintő programjairól. Figyelmetekbe ajánlom a plébánia honlapját, a https://cserhatsurany.vaciegyhazmegye.hu/ web oldalt.

A keresztelőre érdemes hozni cumit, teát, törölközőt, ha sírdogálna a gyermek, akkor ezek szoktak segíteni. Ha a kicsi nyugtalan, ajánlom, hogy olyankor az anyuka vegye át a keresztszülőktől.

Kedves Szülők! Üres a helyetek templomunkban, ha nem vagytok itt köztünk, szeretettel várunk benneteket a vasárnapi szentmisékre és közösségeinkbe is.

A szülőknek és keresztszülőknek is ajánlom, hogy ha voltak első áldozók, a keresztelő előtt a szentgyónásukat végezzék el.

Örülök, hogy itt vagytok, bármilyen kérdésetek van, vagy ha bármiben tudok segíteni, nyugodtan keressetek meg.

Minden nap imádkozunk értetek!

Simon Zoltán SC, plébániaszervező diakónus

Vagyóczky József atya, nyugalmazott plébános


Minden alkalom a cserhátsurányi Szociális Szolgáltatóban vagy a templomban lesznek megtartva.
Cím: Cserhátsurány, Petőfi út 53.

A felkészítőkre a szülőket és a keresztszülőket egyaránt várjuk!
Ha

Az időpontok: január 28. február 4; március 10, 24; 16:00-17:30.

Keresztelés: 2024. március 31. Húsvét.

A jelentkezés előtt a szülők mindenképpen olvassák el ezt a levelet!

A jelentkezési lapot pedig ezen az űrlapon lehet kitölteni.