A missziós világ és a migránsok szentmiséjén mondott homíliájában XIV. Leó pápa örömmel jelentette ki Szent Péter sírjánál, hogy az egész egyház misszionárius. Arra buzdított, hogy folytassuk Krisztus művét a világ perifériáin, amelyeket időnként háború, igazságtalanság és szenvedés sújt.
A migránsokat, akik az erőszak elől menekülnek, fogadjuk testvéreinkként, karjainkat és szívünket megnyitva.
Vertse Márta – Vatikán
Október 5-én, vasárnap délelőtt fél 11-kor XIV. Leó pápa szentmisét mutatott be a Szent Péter téren a missziós világ és a migránsok jubileuma alkalmából, a világ minden részéből érkezett több mint negyvenezer hívő számára, akiket az eső sem riasztott vissza a részvételtől.
Elevenítsük fel a missziós hivatás tudatát
Kedves Testvérek! Ma ünnepeljük a missziós világ és a migránsok jubileumát – kezdte homíliáját a pápa. Ez egy szép alkalom arra, hogy felelevenítsük magunkban a missziós hivatás tudatát, amely abból a vágyból fakad, hogy mindenkinek eljuttassuk az evangélium örömét és vigaszát, különösen azoknak, akik nehézségekkel küzdenek, akik sebzett életet élnek. A Szentatya itt elsősorban migráns testvéreinkre gondolt, akiknek el kellett hagyniuk hazájukat, gyakran szeretteiket is hátrahagyva. Félelemmel és magánnyal teli éjszakákat éltek át és saját bőrükön tapasztalták meg a diszkriminációt és az erőszakot.
Az egész egyház misszionárius
Azért vagyunk itt, mutatott rá szentbeszédében Leó pápa, mert Szent Péter apostol sírjánál mindannyiunknak örömmel kell kijelentenünk, hogy az egész egyház misszionárius. Idézett Ferenc pápa Evangelii gaudium, Az evangélium öröme k. apostoli buzdításából, miszerint sürgető szükség van rá, hogy „az egyház ma kilépjen hirdetni az evangéliumot mindenkinek, mindenütt, minden alkalommal, halogatás, ellenkezés és félelem nélkül” (Evangelii gaudium, 23).
Folytassuk Krisztus művét a világ peremvidékein
A Lélek elküld minket, hogy folytassuk Krisztus művét a világ peremvidékein, amelyeket olykor háború, igazságtalanság és szenvedés sújt. Ezekkel szemben ismét felhangzik az a kiáltás, amely a történelem során oly sokszor Istenhez emelkedett: Miért nem avatkozol be, Uram? Miért tűnsz távolinak? Ez a fájdalomkiáltás az imádság egy formája, amely az egész Szentírást áthatja – mondta a pápa és idézte az első olvasmány, Habakuk próféta könyvének szavait: „Meddig kell még, Uram, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál? Miért feded fel előttem a gonoszságot, és mutatod meg a nyomorúságot? (Hab 1,2-3).
Az Úr válasza megnyit bennünket a reményre
Emlékeztetett rá, hogy XVI. Benedek pápa, aki ezeket a kérdéseket Auschwitzban tett történelmi látogatása során gyűjtötte össze, egy katekézisében visszatért a témához és kijelentette: „Isten hallgat, és ez a csend feltépi az imádkozó lelkét, aki szüntelenül hív, de választ nem talál. […] Isten olyan távolinak, olyan feledékenynek, olyan távollévőnek tűnik” (Katekézis, 2011. szeptember 14.) Az Úr válasza azonban megnyit bennünket a reményre – mutatott rá szentbeszédében Leó pápa, ismét utalva Habakuk prófétára, aki leleplezi a látszólag uralkodó gonosz elkerülhetetlen erejét, azonban az Úr azt válaszolja neki, hogy mindennek egyszer vége lesz, van egy határideje, mert az üdvösség eljön, és nem késlekedik: „Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért” (Hab 2,4).
A hit átalakítja létünket és az üdvösség eszközévé válik
Van tehát egy új lehetőség az életre és az üdvösségre, amely a hitből fakad, mert a hit nemcsak abban segít, hogy ellenálljunk a rossznak és kitartsunk a jó mellett, hanem átalakítja létünket annyira, hogy az üdvösség eszközévé váljon, amelyet Isten ma is meg akar valósítani a világban. Ahogy Jézus az evangéliumban mondja, ez egy szelíd erő: a hit nem kényszeríti rá magát senkire a hatalom eszközeivel, vagy rendkívüli módokon. Az evangéliumi szakasz szerint, ha hitünk olyan nagy, mint egy mustármag, az is elegendő ahhoz, hogy hihetetlen dolgokat cselekedjünk (vö. Lk 17,6) mert magában hordozza Isten szeretetének erejét, amely megnyitja az üdvösség útjait.
Vigyük el a világba az Úr szeretetét
Ez az üdvösség akkor valósul meg, amikor személyesen elkötelezzük magunkat, és evangéliumi együttérzéssel törődünk felebarátaink szenvedéseivel – folytatta homíliájában Leó pápa. Ez egy olyan üdvösség, amely csendben és látszólag eredménytelenül halad előre a mindennapi tettekben és szavakban, amelyek éppen úgy válnak valósággá, mint az a kis mag, amiről Jézus beszél nekünk. Ez az üdvösség lassan növekszik, amikor „haszontalan szolgákká” válunk, vagyis amikor az evangélium és testvéreink szolgálatába állunk anélkül, hogy a saját érdekeinket keresnénk, hanem csupán azért szolgálunk, hogy elvigyük a világba az Úr szeretetét.
A pápa arra buzdított, hogy újítsuk meg magunkban a misszionáriusi hivatás tüzét. Idézett Szent VI. Pál pápa 1971-ben a Missziós Világnapra írt Üzenetéből: „Ránk hárul a feladat, hogy az Evangéliumot hirdessük az emberi történelemnek ebben a rendkívüli időszakában, egy valóban példátlan korban, amikor a korábban soha nem látott fejlődési csúcsokhoz szintén példátlan mélységű bizonytalanság és kétségbeesés is társul” (Üzenet a Missziós Világnapra, 1971. június 25.).
Ma a misszió határai már nem földrajzi határok
Ma új missziós korszak nyílik az egyház történetében – hangsúlyozta XIV. Leó pápa. Ha sokáig a missziót az „elindulással”, a távoli, az evangéliumot még nem ismerő vagy szegénységben élő országokba való utazással társítottuk, ma már a misszió határai nem földrajziak, mert a migránsok jönnek hozzánk a szegénység, a szenvedés miatt, a nagyobb remény iránti vágytól vezetve. Erről tanúskodik sok migráns testvérünk története, az erőszak elől való menekülésük drámája, az őket kísérő szenvedés, a kudarctól való félelem, a veszélyes tengeri átkelés kockázata, fájdalmas és kétségbeesett kiáltásuk. A hajók, amelyek remélik, hogy biztonságos kikötőt találnak, és azok a szorongással és reménnyel teli szemek, amelyek szárazföldet keresnek, ahol partra szállhatnak, nem találkozhatnak hideg közömbösséggel vagy a diszkrimináció megbélyegzésével!
A misszionáriusok tevékenysége az új testvériség kultúrájának kialakításában
Nem annyira az „elindulni” a lényeg, hanem inkább a „maradni”, hogy befogadással, együttérzéssel és szolidaritással hirdessük Krisztust: maradni anélkül, hogy individualizmusunk kényelmébe menekülnénk, maradni, hogy szembe nézzünk azokkal, akik távoli, meggyötört földekről érkeznek, maradni, hogy karjainkat és szívünket megnyitva testvéreinkként fogadjuk őket, vigaszt és reményt adva nekik.
Sok misszionáriusnő, misszionárius, továbbá hívő és jó szándékú személyek tevékenykednek a migránsok szolgálatában, egy új testvériség kultúrájának előmozdításában a migráció témájában, túljutva a sztereotípiákon és előítéleteken. De ez az értékes szolgálat mindnyájunkat hív a saját lehetőségeink keretein belül. Ahogy Ferenc pápa is mondta, ez az az idő, amikor mindnyájunknak „állandó missziós állapotba” kell lépnünk (Evangelii gaudium, 25) – idézte ismét elődjét XIV. Leó pápa, utalva a két nagy missziós elkötelezettség igényére, ami a missziós együttműködés és a missziós hivatás.
Támogassuk az egyházak közötti missziós együttműködést
A pápa mindenekelőtt azt kérte, hogy támogassuk az egyházak közötti megújult missziós együttműködést. Az ősi keresztény hagyományokkal rendelkező közösségekben, mint például a nyugati országokban, a világ déli részéről érkező számos fivér és nővér jelenlétét lehetőségnek kell tekinteni és olyan cserefolyamatként kell kezelni, amely megújítja az egyház arcát, nyitottabb, élőbb és dinamikusabb kereszténységet kelt életre. Ugyanakkor minden misszionárius, aki más földekre távozik, arra kapott meghívást, hogy tisztelettel élje meg az általa megismert kultúrákat és vigye el számukra az evangélium prófétai üzenetét.
Európában szükség van új missziós lendületre
A pápa emlékeztetett a missziós hivatások szépségére és fontosságára. Különösen az európai egyházhoz intézte szavait: ma szükség van egy új missziós lendületre, világi hívekre, szerzetesekre és papokra, akik szolgálatukat a missziós területeken ajánlják fel, szükség van új javaslatokra és hivatásélményekre, amelyek képesek felébreszteni ezt a vágyat, különösen a fiatalokban. Ugyanakkor a világ déli közösségei arra kaptak meghívást, hogy gondosan mérlegeljék azoknak a hivatásbeli indítékait, akik szeretnének misszionáriusok lenni.
Mária közbenjárására legyünk Krisztus Országának munkatársai
Leó pápa szeretettel küldte áldását a helyi egyházak papságának, a misszionáriusoknak, misszionáriusnőknek és azoknak, akik keresik missziós hivatásukat. A migránsokhoz pedig ezekkel a szavakkal fordult: „mindig szívesen fogadunk benneteket! A tengerek és sivatagok, amelyeken átkeltek, a Szentírásban „az üdvösség helyei”, ahol Isten megjelent, hogy üdvözítse népét”. Leó pápa azt kívánta, hogy találják meg Isten arcát a misszionáriusokban, akikkel találkozni fognak! Homíliája végén a Szentatya mindenkit Mária, Fiának első misszionáriusnője közbenjárására bízott, aki sietve halad Júdea hegyei felé, méhében hordozva Jézust, szolgálva Erzsébetet. Mária nyújtson nekünk támaszt, hogy mindannyian Krisztus Országának, a szeretet, az igazság és a béke Országának munkatársaivá váljunk.
